Hírekkkkkkkkkkkk hírek h hírek

A Közélet Iskolája a magyarországi társadalmi mozgalmak támogató háttérintézménye szeretne lenni, ami oktatással és kutatással küzd az elnyomás ellen és a valódi demokráciáért. Előadásomban az iskola létrehozásának ideológiai hátterét: a kritikai pedagógia elméleti alapvetéseit szeretném bemutatni és azt, hogy mi az iskolában hogyan fogjuk ezeket az alapvetéseket a gyakorlatba átültetni.

Az Közélet Iskolája létrehozását részben az a felismerés vezette, hogy a magyar társadalom nemcsak anyagi, gazdasági szempontból, hanem politikai értelemben is szélsőségesen egyenlőtlen. Emberek tömegei élnek az országban úgy, hogy esélyük sincs a politikai döntéshozatal befolyásolására, szükségleteik kifejezésére, érdekeik érvényesítésére. Ezért társadalmunk nem tekinthető valódi demokráciának. Nem elég, hogy négyévente szavazhatunk, ha közben semmi befolyásunk nincs arra, hogy mit tesznek azok, akiket megválasztottunk. Nem elég, hogy szabad a véleménynyilvánítás, ha a véleményünkre senki nem kíváncsi. A többpárti parlament mai formájában, a globális kapitalista piacgazdaságba ágyazottan láthatóan nem képes biztosítani a különböző társadalmi csoportok egyenlő állampolgári részvételét. Az elnyomott társadalmi csoportok – az alacsonyan képzettek, munkanélküliek, segélyből élők, a cigány lakosság, a szegénységben élő nők, a menekültek, fogyatékkal élők és mások – pedig különösen kiszolgáltatottak érdekeik érvényesítésekor. Ameddig az elnyomottak nem ismerik a jogaikat, addig biztosan nem is tudják érvényre juttatni őket. Amíg meg vannak fosztva attól a rendszerkritikus látásmódtól, ami lehetővé tenné számukra elnyomott helyzetük valódi okainak azonosítását, addig nem lehetnek képesek arra, hogy érdemben fellépjenek elnyomóikkal szemben.

Sajnos valószínűleg ma csak a magasan képzett értelmiség számára unott közhely, hogy a tudás hatalom. A kritikai pedagógia célja mindenekelőtt épp az, hogy ez a gondolat mindenkihez eljuthasson és hogy mindenki részesedhessen ebből a hatalomból. Mindig szabadkozni szeretnék a ’pedagógia’ szó miatt, fölényesnek és hierarchikusnak érzem, mert tudom, hogy amit ma Magyarországon általában ez alatt értenek, az egy eredendően egyenlőtlen, a tanító és a tanított közötti áthidalhatatlan hatalmi ellentéten alapuló viszony. Ebben az értelemben a ’pedagógia’ maga válik az elnyomás eszközévé az által, hogy újra- és újratermeli ezt az alá-fölé rendeltségi viszonyt és sok esetben elsősorban az uralkodó, elnyomó társadalmi normák terjesztését, illetve a (mások számára) profitot termelő bérmunkához szükséges képességek megszerzését szolgálja. A kritikai pedagógia célja azonban épp mindennek az ellenkezője.

Oktatás mint a szabadság gyakorlata – ez a brazil Paolo Freire első könyvének címe, ami nagyon pontosan megfogalmazza a kritikai pedagógia hitvallását: az elnyomott csoportok felszabadítása és a hierarchikus társadalmi viszonyok felszámolása a tanulás segítségével. Freire marxi alapokból indult ki, amikor megalkotta a kritikai pedagógiai iskolát – vagyis az elgondolását megalapozó valóságkép középpontjában az anyagi lét, a munka, a termelés összefonódó rendszerei állnak. Ez a társadalmi-gazdasági-politikai rendszer a társadalom széles rétegeit ítéli némaságra – megfosztja őket az önálló emberi cselekvés lehetőségétől és eszközeitől, a rendszert kiszolgáló eszközökké alacsonyítja (tárgyiasítja) őket. És ami mindezt szinte visszafordíthatatlanná teszi: a szűk korlátokat és a szigorú ellenőrzést az elnyomottak belsővé teszik és így a folytonos szégyenérzeten és az erős önkontrollon, önfegyelmezésen keresztül tulajdonképpen magukban hordozzák elnyomóikat. Ezért az elnyomás elleni fellépés első lépése a tudatra ébredés, vagyis a rendszerkritikus tudás megszerzése kell, hogy legyen. Ennek során az elnyomottak képessé válnak arra, hogy ne az elnyomóik tekintetén keresztül lássák az őket körülvevő világot és saját magukat, meghatározhassák saját identitásukat. A saját életük felett megszerzett kontroll birtokában, erős öntudattal és a közösség erejét megtapasztalva a korábban elnyomott emberek is képessé válnak arra, hogy kollektíven fellépjenek a társadalmi igazságosságért – akár saját sorsuk, akár más emberek sorsa tekintetében.

A kritikai pedagógia azonban nemcsak céljaiban, hanem eszközeiben, vagyis a célok eléréséhez vezető folyamat tekintetében is forradalmi: alapelve a résztvevők közti egyenlőség és kölcsönösség. A kritikai iskola hierarchiamentes, ezáltal elmossa a tanító és tanított közötti egyértelmű határvonalat – úgy épül fel, hogy minden résztvevő tanulni tud belőle, miközben megosztja a többiekkel azokat a képességeket, amelyekkel ő rendelkezik. Mindez egy szép és bizakodó emberképet feltételez: olyan egyéneket és a belőlük formálódó olyan közösségeket, amelyek alapértéke a szolidaritás és az ehhez szükséges önzetlenség és alázat. A kritikai pedagógia csak akkor tud működni, ha a résztvevők ismerik saját képességeiket és bíznak ezekben és egymásban is megbíznak annyira, hogy nyugodtan rábízzák magukat a közösség erejére és erőforrásaira.

A Közélet Iskoláját azért hoztuk létre, hogy fellépjünk a magyar társadalom súlyos politikai igazságtalansága ellen. Szeretnénk segítséget nyújtani a kiszolgáltatott csoportoknak abban, hogy valódi tartalmat kapjanak az állampolgári jogaik és ennek nyomán visszanyerjék a demokratikus intézményekbe vetett hitüket. És szeretnénk, ha mindezeken keresztül megerősödne Magyarországon az állampolgári részvétel kultúrája. Az iskola fő célja az, hogy az állampolgári oktatáson, részvételi kutatásokon és a civil szervezetek fejlesztésén keresztül hozzájuttassa az elnyomottakat azokhoz a képességekhez és erőforrásokhoz, amelyek révén megismerhetik állampolgári jogaikat és cselekvési lehetőségeiket. Hiszünk abban, hogy ez elegendő, de legalábbis elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az elnyomott csoportok és az őket képviselő szervezetek érdekérvényesítő képessége megerősödjön és ezáltal stratégiai válaszokat tudjanak adni a saját bőrükön megtapasztalt, rendszerszintű problémákra.

Elhangzott: 2014. augusztus 30-án a RESTART Gödi Fészek c. nyári egyetemen

Az előadás itt meghallgatható

Mikor? 2014. október 17. (péntek) 19-21h

Hol? Budapest VIII. ker. Auróra utca 11.

Lehetőséget kaptunk, hogy Európán és Észak-Amerikán kívül is megismerkedjünk a Közélet Iskolájához hasonló szervezetekkel és tanuljunk tőlük az állampolgári és politikai oktatás, valamint a részvételi akciókutatás módszereiről és technikáiról. 2014. szeptember 7 és 17. között Mumbaiba utaztunk, hogy megismerkedjünk hat szervezet munkájával, amelyek mind kirekesztett csoportokkal dolgoznak azon, hogy teljes értékű állampolgárként tudjanak élni. Az itt szerzett tapasztalatainkról fogunk mesélni október 17-én este 6-tól az Aurórában.

Sok-sok képpel, videóval, élménnyel és sütivel készülünk. Várunk Titeket sok szeretettel!

Ezekről a szervezetekről fogunk mesélni:

Haiyya: Organise for Action

Ghar Bachao Ghar Banao Andolan

Kranti

Stree Mukti Sanghatana

Alternative Realities

PUKAR

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1469476766667064/

További információ:

Udvarhelyi Tessza (06 20 381 8996), Dósa Mariann (0670-509-8510)

kozeletiskolaja@gmail.com, www.kozeletiskolaja.hu

Köszönjük az Open Society Initiative for Europe támogatását a tanulmányút megvalósításához.

Tedd magad szabaddá! - ez a mai tüntetés hívószava, és az előttem szólók erre mutatattak személyes példát. De a személyes példákon túl a kérdés továbbra is adott: hogyan teheti egy nép magát szabaddá?

Ma az 1956-os forradalomra emlékezünk. Ezen a napon lázadt fel a magyar nép a szegénység és az elnyomás ellen, és ezen a napon kiáltották ki a Harmadik Magyar Köztársaságot is 1989-ben.

De a rendszerváltás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az egyenlőtlenségek hatalmas mértékben megnövekedtek, egyre többen szakadtak le és szigetelődtek el. A demokrácia tömegek számára látszat volt csupán, nem pedig mindennapos élmény. Az Orbán-rezsim a magyar társadalom leépülésének következménye, és egyben mélypontja. Az elmúlt 4 és fél évben a kormány szétverte a demokrácia intézményes kereteit, és nyíltan szembefordult a jóléti állam eszméjével.

Marx híres mondása így szól „a feladat az, hogy megváltoztassuk”.

A mi feladatunk most nemcsak az, hogy lebontsuk az Orbán-rezsimet, hanem az, hogy magunkat is megváltoztassuk. El kell végre kezdenünk megtanulni a demokráciát, hiszen csak így lehetséges, hogy a rezsim bukása után valóban valami más, és ne az elmúltnyolcév következzen.

A demokrácia nem csak egy eszme. A demokrácia gyakorlat, és nem csupán a 4 évenként ismétlődő választásoké. Valódi demokrácia csak ott van, ahol az mindannyiunk számára belsővé tett gyakorlat. A demokrácia biztosítéka nem a kormány, nem az alkotmány, nem az Európai Unió és nem is az Egyesült Államok. Vagy mi váltjuk valóra a demokráciát, vagy senki.

Demokráciában élni annyit tesz, hogy minden emberi viszonyunkban – családunkkal, munkatársainkkal, és mi, aktivisták egymás között is – a demokrácia elveit gyakoroljuk. Nem élünk vissza kiváltságainkkal, lehetőséget teremtünk rosszabb helyzetben élő embertársainknak is az érvényesülésre, megakadályozzuk az elnyomó és kizsákmányoló viszonyokat és biztosítjuk, hogy mindenki bele tudjon szólni az őt érintő döntésekbe.

A demokrácia egyik garanciája az erős civil társadalom. Ahhoz, hogy ez nálunk is így legyen, a civilségnek is új jelentést kell adnunk. A projekteket megvalósító, szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek fontos szerepet töltenek be életünk javításában és a szakpolitikák alakításában. De a professzionális civil szervezetek egyedül nem képesek átfogó változást elérni, hiszen nem is ez a céljuk.

A valódi változáshoz az kell, hogy megszervezzük magunkat. A szervezett közösségeket sokkal nehezebb leteperni és kisemmizni. Ha jobban meg lettünk volna szervezve 2010-ben, talán az Orbán rezsim sem tudott volna kiépülni – legalábbis biztosan nem ilyen gyorsan és stabilan.

De még most sem késő! Szervezzük meg magunkat az iskolákban és az egyetemeken, a lakó- és a munkahelyünkön, a hajléktalanszállókon és az egészségügyben, a segély-irodákban és a fogyasztás tereiben! Ha megszervezzük magunkat, meg fogjuk tapasztalni, mit is jelent igazából egy állam polgárának lenni.

De a mai helyzetben még ez sem elég! Azon túl, hogy különböző, számunkra fontos ügyek körül szerveződünk, olyan átfogó társadalmi mozgalmakra is szükségünk van, amelyek nagyobb távlatban gondolkoznak és szélesebb tömegeket is megmozgatnak.

Olyan mozgalmakra, amelyek világos vízióval rendelkeznek arról, milyen világot akarunk, és arról, hogyan tudjuk megteremteni.

Olyan mozgalmakra, amelyeknek nemcsak az a fontos, hogy mit tesznek, hanem az is, hogy hogyan.

Olyan mozgalmakra, amelyek számára a tüntetés és az akciózás nem cél, hanem az egyik eszköz a sok közül egy hosszú és tudatos folyamatban.

Olyan mozgalmakra, amelyek nemcsak céljaikban, hanem működésükben is demokratikusak: ahol a döntések átláthatóak, és ahol nincs tere a hatalommal való visszaélésnek.

Olyan mozgalmakra, amelyekben különböző osztályok tagjai vesznek részt, és nemcsak a középosztály vagy az értelmiség aktivitására építenek, hanem a munkásokéra és a szegénységben élőkére is, és így önmagukban is a szolidaritás fórumaivá válnak.

Olyan mozgalmakra, amelyekben magától értetődő elvárás és gyakorlat a nők és a férfiak, a cigány magyarok és a fehérek, az idősek és a fiatalok, a szexuális kisebbségek, és a fogyatékossággal élők részvétele és egyenlősége.

És végül, olyan mozgalmakra van szükségünk, amelyek nem félnek a politikától. Olyan mozgalmakra, amelyek számára a politika az élet természetes része, és amelyek a pártokat is éppen annak tekintik, amik: az érdekérvényesítés egyik fontos és legitim formájának. Az, hogy a magyar politika a haladó és igazságos döntések terepévé váljon a mi közös felelősségünk: a politikusaink éppen olyanok, amilyenné mi mindannyian neveljük őket. Ha az elkötelezett, tisztességes emberek távol maradnak a politikától, akkor Magyarországon soha nem lesz elkötelezett, tisztességes politizálás!

Mi mindannyian politikusok vagyunk! Ti mindannyian politikusok vagytok: olyan emberek, akik felelősséget éreznek közös ügyeinkért, és akik részt akarnak venni azok alakításában. Ne féljetek a politikától, ne féljetek magatoktól!

Éljen a köztársaság!

A Pukar volt a fő oka annak, hogy Mumbaiba látogattunk. A szervezetről eredetileg Arjun Appadurai Right to research (Kutatáshoz való jog) című, immár legendássá vált tanulmányában olvastunk. A Pukar hindi nyelven azt jelenti, „felhívás”, de a szervezet neve egyben egy betűszó is: Partners for Urban Knowledge Action and Research – partnerek a városi tudással kapcsolatos cselekvésért és kutatásért. A több, mint tízéves szervezetet Appadurai és felesége, Carol A. Breckenridge alapították. A szervezet fő profilja a közösségi alapú kutatások tervezése és megvalósítása fiatalok részvételével.

A kutatáshoz való jog azon a felismerésen alapul, miszerint a tudományos gyakorlat társadalmilag teremtett, és a kutatás mint tevékenység pedig mélyen be van ágyazva az uralkodó hatalmi viszonyokba. A „tudományos tények” valójában egy társadalmi megegyezésen alapuló folyamat során jönnek létre a tudományos protokollokon, rítusokon, hierarchiákon, az egyetemi munkáltatás feltételein és a publikációra vonatkozó szabályokon keresztül. Azok a tudományos intézmények, amelyeknek hatalmában áll meghatározni, hogy mi számít tudásnak és melyek a tudás megszerzésének megfelelő módjai, jellemzően hierarchikus felépítésűek, sokszor meglehetősen leereszkedő módon viszonyulnak a „laikus” nyilvánossághoz, és arra törekszenek, hogy saját mércéjük mindenki számára mérvadó legyen, aki tudományos vagy kutató munkát akar végezni.

Appadurai szerint a tudástermelés feletti kizárólagos ellenőrzés elleni küzdelem egyik módja a kutatás demokratizálása. Ez egyrészt azt jelenti, hogy elismerésre kell, hogy kerüljenek az akadémiai közegen kívüli kutatások is, mint például az az információszerző és kutató munka, amit a társadalmi mozgalmak tagjai végeznek munkájuk során. Az információ felkutatása és elemzése, az események, folyamatok és tapasztalatok dokumentálása, az ötletek és megoldások közötti kapcsolódási pontok megteremtése mind részei annak a vélemények, értékelések és cselekvések sorozatából álló körforgásnak, ami az önszerveződő kezdeményezéseket jellemzi.

Másrészt nem mindegy, hogy egy-egy kutatást ki és hogyan végez el. Ha elismerjük a kutatáshoz való jogot, akkor elismerjük azt is, hogy bárkiből válhat a vizsgálódás alanya és tárgya is. Ebben a fogalmi keretben nem áll meg az a hagyományos kettősség, amelyben a marginalizált emberek mindig a vizsgálat tárgyát képezik, a középosztálybeli kutatók pedig mindig a kutatás kitalálói és végrehajtói. Sőt, ebben a megközelítésben mindkét félnek tudatosan törekednie kell arra, hogy ezek a szerepek folyamatosan megkérdőjeleződjenek, változzanak és cserélődjenek.

Annak érdekében, hogy a kutatást felszabadítsa az intézményi keretek szorításából, Appadurai a következőképpen határozza meg azt meg: „[a kutatás] arra való képességet jelent, hogy fegyelmezett vizsgálatot folytassunk azokról a dolgokról, amelyeket tudnunk kell, de még nem tudunk. Ilyen értelemben minden ember kutató, hiszen minden ember hoz olyan döntéseket, amelyek megkövetelik tőle, hogy következetes felfedezéseket tegyen jelenlegi tudásának horizontján túl”.

A Pukar kezdetben kifejezetten Mumbai történelmét és jelenét szerette volna feltérképezni a városlakók szemszögéből, és az ő teljes értékű kutatóként történő bevonásukkal. Az első kutatási téma a különböző vallási csoportok közötti konfliktusok voltak. A kutatás során Appadurai egyre inkább úgy érezte, hogy a dokumentáció mellett gyakorlati változást is szeretne elérni a hindu és muszlim közösségek közötti viszonyban. Ennek megfelelően a szervezet alapelve, hogy a városról végzett kutatás ne elszigetelt tevékenység legyen, hanem a megtermelt tudás mindig kerüljön vissza azokhoz a városlakókhoz, akikről a kutatás szólt.

Ma a szervezet legfontosabb programja az ún. Youth Fellowship (ifjúsági ösztöndíj), amelynek keretében évente tucatnyi fiatal végez kutatást csoportosan egy általuk kiválasztott témában. A résztvevő fiatalok mindig csoportként jelentkeznek és egy jól kidolgozott képzés során finomítják az általuk kiválasztott témát, valamint kidolgozzák a kutatási módszertant, majd elvégzik magát a kutatást. A kor mellett (csak 18 és 30 év közöttiek vehetnek részt) az egyetlen feltétel a belépésre, hogy mindenkinek olyan témát kell választania, amiben ő személyesen érintett, tehát ami a lakóközösségét, iskoláját, családját vagy őt magát érinti. Az évek során a fiatalok rengeteg kutatást végeztek rendkívül sokféle témában a mumbai vonatok női kocsijainak kultúrájától az állami iskolák színvonalán át a tuberkulózissal kapcsolatos általános ismeretekig. Az ifjúsági ösztöndíj során végzett kutatásokról a Pukar pár évvel ezelőtt lenyűgöző összeállítást készített, amelyben minden projekt tagjai bemutatkoznak, bemutatják kutatási témájukat, és eredményeiket is. Minden projektnél fontos, hogy a kutatásnak legyen valamilyen gyakorlati kimenetele is. Azon kívül, hogy minden csoport jelentést ír és bemutatja eredményeit az éves ún. kutatói gálán, a koordinátorok arra biztatják őket, hogy állítsanak elő valamilyen kézzelfoghatót is (pl. tájékoztató füzetet) vagy szervezzenek meg valamilyen eseményt az adott témában.

Az ifjúsági ösztöndíj szerepének folyamatos növekedése a szervezet életében egyfajta fókuszváltást is jelez a Pukar munkájában. Miközben eleinte a legfontosabb cél a város életének dokumentációja volt, ma a szervezet vezetői a kutatást ennél sokkal többnek látják: egy olyan tanulási és pedagógiai eszköznek, amelynek segítségével a résztvevő fiatal kutatók maguk is jelentős változásokon mennek keresztül. Noha kiválasztási kritérium, hogy valaki alapvetően kíváncsi legyen, a kutatás során a résztvevők érdeklődése elmélyül, és egyre inkább rendszerben látják a körülöttük zajló világ dolgait. Megtanulnak kérdéseket feltenni, megkérdőjelezni az elfogadott valóságot, új felismerésekhez jutnak el és sokkal jobban megismerik önmagukat és társaikat is. Ezen kívül, azáltal, hogy mindent csoportban kell végezniük, megtanulnak közösségben élni és dolgozni.

Éppen amikor megérkeztünk Mumbaiba, az ifjúsági ösztöndíjban résztvevők képzése folyt, így a repülőtérről azonnal a Pukar irodájába mentünk. A 15-20 fiatal ezen a vasárnapon a megfigyelés módszertanáról tanult. Az elméleti bevezető után kisebb csapatokban kimentek a környék utcáira és megfigyelést végeztek (egy csapatnak még térképet is kellett készítenie). A megfigyelés bemutatása után Anita Patil-Deshmukh-kal, a Pukar vezetőjével a megfigyelés és az ítélkezés közötti különbségről beszélgettek, vagyis arról, hogy mi a különbség a között, amikor valamit a lehető legobjektívebb módon leírunk („Az utcán nincsen szemetes”), illetve amikor már a saját értékelésünkkel is megtöltjük a megfigyelést („Ez az utca nagyon rendetlen”). Amikor megkérdeztük a résztvevőket, hogy miért jelentkeztek a programra, az egyik lány ezt mondta: „Azért, hogy jobban megértsem a dolgokat, és hogy megváltoztassam a társadalmat” – ez nagyon sok mindent elmond a résztvevőkről és a program sikeréről is. A nap végén a fiatal kutatók elkalauzoltak minket a vonatállomásra is, ami önmagában hatalmas kaland volt, hiszen életünkben először jártunk ebben a hatalmas és kaotikus városban. Köszönjük nekik az egész napot és az odafigyelést!

Az ifjúsági ösztöndíj mellett a Pukar saját kezdeményezésű kutatásokat is végez, szintén a részvételi akciókutatás módszertanára építve. Itt is elsősorban városi témákat választanak, amelyek a mai Mumbai számára fontosnak ítélnek. Ezekbe a kutatásokba szintén olyan fiatalokat toboroznak, akik az adott területen vagy témában személyesen érintettek. Őket nevezi a szervezet mezítlábas kutatóknak (barefoot researchers), akik gyakran az ifjúsági ösztöndíj korábbi résztvevői közül kerülnek ki, de újoncként is bekerülhetnek ebbe a folyamatba. Noha a téma mindig adott, a konkrét kérdéseket, a kutatás menetét és az eredmények terjesztésének módját mindig a kutatók közösen találják ki és valósítják meg.

Mi három olyan kutatással ismerkedtünk meg, amelyeket a Pukar kezdeményezett és jelenleg is folynak. Mindhárom kutatás koordinátora korábbi ifjúsági ösztöndíjas, ami jól mutatja a Pukarban a fokozatos és folyamatos bevonás sikerességét. Az egyik a Vidéki Internet Hozzáférés projekt, amelyet Mumbai egyik egyetemével közösen végeznek. A projekt során az egyetem tesztelni szeretne egy új technológiát, amelynek segítségével nagyon messzi vidéki területekre is el lehetne juttatni jó minőségű internetet. A Pukar segítségével kiválasztottak 60 vidéki fiatalt, akiknek a lakásába be fogják vezetni az internetet, és akik tesztelni fogják azt, illetve kutatást végeznek a lakóközösségükben az e-kormányzással kapcsolatban. Ezzel együtt ők maguk is képzést fognak kapni arról, hogyan lehet az internetet közösségi, politikai aktivitásra felhasználni.

A másik projekt, amiről részletesebben hallottunk, Egészséges Városok – Gazdag Városok névre hallgat. Ezt a Pukar a Harvard egyetem diákjaival és helyi kutatókkal végzi közösen. A kutatás a Mumbai kikötőjébe épült egyik nyomornegyed lakóinak egészségi állapotáról szól. Miután megállapították, hogy a területen nagyon alacsony a védőoltások aránya, kampányba kezdtek, amelynek során a helyi kutatók felvilágosítják a lakosokat a védőoltások szükségességéről és szűrő- és oltókocsikat is szerveznek a területre. Az eddigi felmérésekből az derült ki, hogy a másfél év alatt 29%-ról 93%-ra nőtt a védőoltással rendelkezők aránya.

A harmadik projekt, amit közelebbről megismertünk a Fiatalok Mozgalma az Aktív Állampolgárságért névre hallgat. Ezen belül is több projekt fut, mi azonban csak egy kutatócsapattal ismerkedtünk meg közelebbről. A férfiasság társadalmi konstrukciójáról szóló kutatásban kilenc fiatal vesz részt, akik mindannyian korábban az ifjúsági ösztöndíjban vettek részt, így már van valamennyi gyakorlatuk. A téma aktualitását az adta, hogy Indiában egyre többször kerül nyilvánosságra nők elleni erőszakos cselekmény. Miközben a sajtó sokat foglalkozik azzal, hogy a nők mit tehetnek (illetve mit kellene tenniük), hogy elkerüljék ezeket a helyzeteket, sokkal kevesebb szó esik arról, hogy mi a férfiak felelőssége. Ebben a csoportban a fiatal kutatók azt vizsgálják, hogy milyen ma Indiában a domináns férfi-kép, ezt hogyan és hol tanulják meg a fiatalok és hogyan lehetne ezen változtatni.

A kutatócsapat tagjaival az egyik kutató lakásán találkoztunk, ahol a fiú szülei nagy örömmel fogadtak minket – még sohasem járt náluk külföldi vendég, ezért sok fotó is készült rólunk. A fiatalok nagy lelkesedéssel meséltek arról, hogy milyen sokat vitatkoztak miközben összeállították a kutatás menetrendjét, hiszen a saját férfiasságról alkotott elképzeléseik sem egyeztek, és sokaknak meg kellett kérdőjelezniük korábban természetesnek vett dolgokat. Végül úgy döntöttek, hogy először fókuszcsoportos beszélgetéseket fognak tartani fiatal férfiakkal – mindenki saját lakóhelyén vagy iskolájában. Hosszas vívódás után arra jutottak, hogy a fókuszcsoportokat fiúk vezetik, a lányok pedig háttértámogatást adnak nekik. Noha ennek a kialakításnak is az volt a célja, hogy a fókuszcsoport résztvevői nyíltabban tudjanak beszélni a témáról, a csoport tapasztalata az, hogy sokan húzódoznak attól, hogy erről beszéljenek és még a fókuszcsoportban is sokszor feszélyezi őket a lányok jelenléte. A fókuszcsoportos beszélgetések után személyes interjúk fognak következni, amit lányok és fiúk is fognak vezetni (külön-külön), és az eredmények elemzésekor az így adott válaszokat is össze fogják hasonlítani.

A kutatás eddig fázisaiban is rengeteget tanult a csoport arról, hogyan teszik belsővé a fiatal fiúk és lányok is azt az Indiában uralkodó társadalmi képet, ami a fiúkat értékesebbnek tartja a lányoknál, és ami a nők elnyomásához vezet. A kutatók elmesélték például, hogy ha egy fiúgyereknek túl hosszú a haja, az iskolában megbüntethetik érte, és a sarokba állítják „mint egy lányt”. Ezen kívül, a kutatócsapat több fiú tagja is rádöbbent arra, hogy mennyire nem veszi ki a részét a házimunkában és milyen természetesnek tartja, hogy az étkezéskor édesanyja szolgál ki mindenkit.

Nagyon örülünk, hogy a Pukar munkáját személyesen is megismerhettük és hatalmas élmény volt látni, hogy a mezítlábas kutatók milyen átgondolt és értékes kutatásokat végeznek. A Pukarnál tett látogatásaink megerősítettek minket abban, hogy kutatás valóban lehet a pedagógia, a politikai tudatosodás és az intellektuális felszabadulás eszköze, ha elég következetesen és valóban részvételi módon szervezzük meg (az egyik fiatal kutató videóját erről itt nézhetitek meg). Köszönjük az inspirációt és a rengeteg gyakorlati tanácsot!

További képek a Mumbai-i tanulmányútról

A tanulmányutat az OSIFE támogatta.

A Haiyya a legfiatalabb azok közül a szervezetek közül, amelyeket utunk során meglátogattunk. 2013-ban hozta létre egy fiatal nő, aki az Egyesült Államokban született és ott is nőtt fel, de a családja Indiából származik. A szervezet működésének alapja egy amerikai közösségszervező modell, amelyet Marshall Ganz dolgozott ki és a középpontjában a közösségszervezés és az állampolgári nevelés áll. Minket elsősorban az utóbbi miatt érdekelt a Haiyya munkája.

A szervezet egy ösztöndíj program létrehozásával kezdte meg működését, amelynek az a fő célja, hogy az emberek valóban részt tudjanak venni az indiai demokráciában, vagyis maguk is aktív részesei lehessenek a társadalmi-gazdasági-politikai folyamatoknak. Ehhez az alapító Deepti Doshi szerint elsősorban az egyének szemléletváltozására, illetve tudatosabbá válására és közösségi vezetőkre van szükség. Ezért kidolgoztak egy olyan ösztöndíj programot, amely közösségszervezőket képez Mumbai-szerte, akik a későbbiekben változást tudnak elérni a saját közösségükben. A program egy 3 hónapig tartó képzésre épül, melynek során a Haiyya Ösztöndíjasok kéthetente félnapos tréningeken tanulják meg, hogyan tudják megszervezni saját közösségeiket az őket érintő ügyek kapcsán. A program a ’csinálva tanulni’ elvére épül, vagyis a résztvevők a program ideje alatt kidolgoznak és részben meg is valósítanak egy-egy tényleges kampányt valamely, a saját közösségület leginkább érintő problémával kapcsolatban.

Abban eltér a szervezet célja a Közélet Iskolája jövőképétől, hogy a Haiyya nem fektet hangsúlyt arra, hogy kirekesztett társadalmi csoportok tagjait részesítsen állampolgári oktatásban. Az ösztöndíj programjuk mindenki számára nyitott, de mivel a képzés angol nyelven folyik és a résztvevők nem kapnak sem tényleges ösztöndíjat, sem költségtérítést, ezért az a tapasztalat, hogy elsősorban a középosztály tagjai vesznek részt a programban, ezen belül is elsősorban háztartásbeli nők és diákok. A program sikerét jól mutatja, hogy míg az első képzésre nehéz volt résztvevőket toborozniuk, ma már – mindössze 1 éves működés után – 300-400 ember jelentkezik a program 30 helyére. Így válogatnak a résztvevők között, az elsődleges kiválasztási szempont az elkötelezettség (ez a szempont áll a mögött is, hogy nem adnak tényleges ösztöndíjat a résztvevőknek) és hogy a jelentkező ne legyen párt politikusa – ez utóbbival nem a pártpolitika létjogosultságát vitatják, hanem szeretnének esélyt adni a fejlődésre azoknak, akik még semmilyen módon nincsenek megszervezve. A jövőben a szervezet szeretne majd intenzívebben kapcsolatot tartani a korábbi ösztöndíjasokkal, de erre eddig még nem volt kapacitásuk.

A szervezet működése során hamar rájött, hogy nem működik jól az a modell, amikor csak tanítják a közösségszervezést, de ők maguk nem csinálják azt, ezért elindítottak két saját érdekérvényesítő kampányt. Mindkét kezdeményezés a mumbai-i csatornázási-szemétszállítási szolgáltatások fejlesztését célozza, mert ez létfontosságú – ahogy mi is megtapasztaltuk, nagyrészt megoldatlan – ügy a város lakói számára. Mumbai-on belül két környéken szerveznek hetente találkozókat, amelyek során a Haiyya képzett, fizetett kampánykoordinátorai segítik a helyi lakosokat abban, hogy kiharcolják, hogy a közösségük magasabb színvonalú csatornázási szolgáltatásban részesüljön. A kampányok indításakor a koordinátorok ajtóról ajtóra járva toborozták a környékbelieket, ma mindkét kampányban 40-50 helyi lakos vesz részt, de folyamatosan lehet csatlakozni hozzájuk. A találkozókat köztereken szervezik, hogy ezzel is minél szélesebb rétegeket tudjanak elérni. A folyamatos bázisszélesítés mellett még az a közösségszervező modell kulcsa, hogy a kampánykoordinátorok jól be vannak ágyazva a helyi közösségbe: ott élnek, ismerik a helyi problémákat és sok helyi lakost is, így hitelük van a helyiek szemében, megbíznak bennük és így szívesebben részt vesznek maguk is a szervezésben. Deepti elmondása szerint még az is nagyon fontos, hogy a résztvevők a kampány fő célja mellett kisebb célokat is kitűzzenek maguk elé, mert a kisebb sikerek a folyamat során fontosak ahhoz, hogy a résztvevők lelkesedése hosszú távon, a fő cél eléréséig fennmaradjon.

A szervezet egyelőre főleg a közösségi médián keresztül hirdeti magát és az általa képviselt modellt, de épp ottjártunkkor kezdtek el azon dolgozni, hogy megjelenjenek a hagyományos indiai sajtóban is, és így még szélesebb rétegekkel ismertethessék meg a munkájukat. Nekünk nagyon érdekes volt hallani, hogy a szervezetet alkalmanként megbízzák vállalatok, hogy nyújtsanak állampolgári képzést a munkavállalóik számára, legutóbb például az indiai választásokkal kapcsolatban. Egyikünk sem értette meg igazán, hogy erre mi ösztönzi a piaci alapon működő cégeket, de nagyon izgalmas dolognak tartjuk az ilyen kezdeményezéseket!

Emellett érdekes volt látni, hogyan képes a szervezet aktív bázist építeni olyan állampolgárokból, akik nem feltétlenül tagjai más szervezetnek vagy mozgalomnak; illetve hogy hogyan ötvözik a tényleges közösségszervező munkát az egyének állampolgári képességeinek hosszabb távú, stratégiai célú növelésével.

További képek a Mumbai-i tanulmányútról

A tanulmányutat az OSIFE támogatta.

„Mikor van a tetteknek ideje, ha nem ilyenkor?!”

Részvételi akciókutatás a magyarországi lakhatási mozgalmakról

A Közélet Iskolája egy közösségi oktató- és kutatóközpont, amely a kirekesztésben élők aktív társadalmi részvételét támogatja. Hogy megmutassuk az állampolgári részvétel erejét, fel szeretnénk tárni a magyarországi társadalmi mozgalmak történetét a kirekesztésben élő emberek aktív részvételével.

A „Mikor van a tetteknek ideje, ha nem ilyenkor?!” című kutatás célja, hogy feldolgozza és a nyilvánosság elé tárja a XX. századi magyarországi lakhatási mozgalmak történtét.

A kutatás megvalósításához olyan hajléktalan vagy nehéz lakáskörülmények között élő embereket keresünk, akik egy éven keresztül közreműködnének a kutatás kidolgozásában és lebonyolításában. A kutatásban való részvételhez nem szükséges semmilyen előképzettség vagy technikai ismeret, csupán az írás- és olvasástudás. Elsősorban budapesti, és Budapest környékén élő jelentkezőket várunk. A programban résztvevő kutatók szerény havi ösztöndíjban és utazási támogatásban részesülnek, valamint a képzés alatt és a kutatási találkozókon ellátást biztosítunk.

A jelentkezéseket e-mailben és telefonon várjuk név, telefonszám és email cím megadásával. Jelentkezési határidő: 2014. november 20.

2014. november 12-én szerdán 18 órakor információs fórumot tartunk az érdeklődőknek a Budapest VIII. ker. Auróra utca 11-ben. Jelentkezni a helyszínen is lehet!

A jelentkezők közül személyes meghallgatás után választjuk ki a végleges résztvevőket, és a kiválasztásról legkésőbb 2014. december 10-ig mindenkit értesítünk.

A kutatás háromnapos képzéssel kezdődik 2015. január 9-10-11-én Budapesten, majd 2015 december végéig minden héten egy alkalommal kb.3 órás kutatási találkozót tartunk, amelyeken a részvétel kötelező. A heti találkozók között fogjuk végezni az adatgyűjtést és az adatok feldolgozását. A kutatás hetente összesen átlag 6 órás elfoglaltságot jelent.

Jelentkezés és további információ: www.kozeletiskolaja.hu, 06 20 381 8996 (Udvarhelyi Tessza), kozeletiskolaja@gmail.com

• A kutatás Facebook-oldala

• A felhívás plakátja innen letölthető

• A felhívás szórólapja innen letölthető

• A részvételi akciókutatásról részletesebben

Fotó: Müllner János: Tüntető körmenet a lakásuzsora ellen, 1911
Az idézet forrása: Kassák Lajos: Angyalföld