A Pukar volt a fő oka annak, hogy Mumbaiba látogattunk. A szervezetről eredetileg Arjun Appadurai Right to research (Kutatáshoz való jog) című, immár legendássá vált tanulmányában olvastunk. A Pukar hindi nyelven azt jelenti, „felhívás”, de a szervezet neve egyben egy betűszó is: Partners for Urban Knowledge Action and Research – partnerek a városi tudással kapcsolatos cselekvésért és kutatásért. A több, mint tízéves szervezetet Appadurai és felesége, Carol A. Breckenridge alapították. A szervezet fő profilja a közösségi alapú kutatások tervezése és megvalósítása fiatalok részvételével.
A kutatáshoz való jog azon a felismerésen alapul, miszerint a tudományos gyakorlat társadalmilag teremtett, és a kutatás mint tevékenység pedig mélyen be van ágyazva az uralkodó hatalmi viszonyokba. A „tudományos tények” valójában egy társadalmi megegyezésen alapuló folyamat során jönnek létre a tudományos protokollokon, rítusokon, hierarchiákon, az egyetemi munkáltatás feltételein és a publikációra vonatkozó szabályokon keresztül. Azok a tudományos intézmények, amelyeknek hatalmában áll meghatározni, hogy mi számít tudásnak és melyek a tudás megszerzésének megfelelő módjai, jellemzően hierarchikus felépítésűek, sokszor meglehetősen leereszkedő módon viszonyulnak a „laikus” nyilvánossághoz, és arra törekszenek, hogy saját mércéjük mindenki számára mérvadó legyen, aki tudományos vagy kutató munkát akar végezni.
Appadurai szerint a tudástermelés feletti kizárólagos ellenőrzés elleni küzdelem egyik módja a kutatás demokratizálása. Ez egyrészt azt jelenti, hogy elismerésre kell, hogy kerüljenek az akadémiai közegen kívüli kutatások is, mint például az az információszerző és kutató munka, amit a társadalmi mozgalmak tagjai végeznek munkájuk során. Az információ felkutatása és elemzése, az események, folyamatok és tapasztalatok dokumentálása, az ötletek és megoldások közötti kapcsolódási pontok megteremtése mind részei annak a vélemények, értékelések és cselekvések sorozatából álló körforgásnak, ami az önszerveződő kezdeményezéseket jellemzi.
Másrészt nem mindegy, hogy egy-egy kutatást ki és hogyan végez el. Ha elismerjük a kutatáshoz való jogot, akkor elismerjük azt is, hogy bárkiből válhat a vizsgálódás alanya és tárgya is. Ebben a fogalmi keretben nem áll meg az a hagyományos kettősség, amelyben a marginalizált emberek mindig a vizsgálat tárgyát képezik, a középosztálybeli kutatók pedig mindig a kutatás kitalálói és végrehajtói. Sőt, ebben a megközelítésben mindkét félnek tudatosan törekednie kell arra, hogy ezek a szerepek folyamatosan megkérdőjeleződjenek, változzanak és cserélődjenek.
Annak érdekében, hogy a kutatást felszabadítsa az intézményi keretek szorításából, Appadurai a következőképpen határozza meg azt meg: „[a kutatás] arra való képességet jelent, hogy fegyelmezett vizsgálatot folytassunk azokról a dolgokról, amelyeket tudnunk kell, de még nem tudunk. Ilyen értelemben minden ember kutató, hiszen minden ember hoz olyan döntéseket, amelyek megkövetelik tőle, hogy következetes felfedezéseket tegyen jelenlegi tudásának horizontján túl”.
A Pukar kezdetben kifejezetten Mumbai történelmét és jelenét szerette volna feltérképezni a városlakók szemszögéből, és az ő teljes értékű kutatóként történő bevonásukkal. Az első kutatási téma a különböző vallási csoportok közötti konfliktusok voltak. A kutatás során Appadurai egyre inkább úgy érezte, hogy a dokumentáció mellett gyakorlati változást is szeretne elérni a hindu és muszlim közösségek közötti viszonyban. Ennek megfelelően a szervezet alapelve, hogy a városról végzett kutatás ne elszigetelt tevékenység legyen, hanem a megtermelt tudás mindig kerüljön vissza azokhoz a városlakókhoz, akikről a kutatás szólt.
Ma a szervezet legfontosabb programja az ún. Youth Fellowship (ifjúsági ösztöndíj), amelynek keretében évente tucatnyi fiatal végez kutatást csoportosan egy általuk kiválasztott témában. A résztvevő fiatalok mindig csoportként jelentkeznek és egy jól kidolgozott képzés során finomítják az általuk kiválasztott témát, valamint kidolgozzák a kutatási módszertant, majd elvégzik magát a kutatást. A kor mellett (csak 18 és 30 év közöttiek vehetnek részt) az egyetlen feltétel a belépésre, hogy mindenkinek olyan témát kell választania, amiben ő személyesen érintett, tehát ami a lakóközösségét, iskoláját, családját vagy őt magát érinti. Az évek során a fiatalok rengeteg kutatást végeztek rendkívül sokféle témában a mumbai vonatok női kocsijainak kultúrájától az állami iskolák színvonalán át a tuberkulózissal kapcsolatos általános ismeretekig. Az ifjúsági ösztöndíj során végzett kutatásokról a Pukar pár évvel ezelőtt lenyűgöző összeállítást készített, amelyben minden projekt tagjai bemutatkoznak, bemutatják kutatási témájukat, és eredményeiket is. Minden projektnél fontos, hogy a kutatásnak legyen valamilyen gyakorlati kimenetele is. Azon kívül, hogy minden csoport jelentést ír és bemutatja eredményeit az éves ún. kutatói gálán, a koordinátorok arra biztatják őket, hogy állítsanak elő valamilyen kézzelfoghatót is (pl. tájékoztató füzetet) vagy szervezzenek meg valamilyen eseményt az adott témában.
Az ifjúsági ösztöndíj szerepének folyamatos növekedése a szervezet életében egyfajta fókuszváltást is jelez a Pukar munkájában. Miközben eleinte a legfontosabb cél a város életének dokumentációja volt, ma a szervezet vezetői a kutatást ennél sokkal többnek látják: egy olyan tanulási és pedagógiai eszköznek, amelynek segítségével a résztvevő fiatal kutatók maguk is jelentős változásokon mennek keresztül. Noha kiválasztási kritérium, hogy valaki alapvetően kíváncsi legyen, a kutatás során a résztvevők érdeklődése elmélyül, és egyre inkább rendszerben látják a körülöttük zajló világ dolgait. Megtanulnak kérdéseket feltenni, megkérdőjelezni az elfogadott valóságot, új felismerésekhez jutnak el és sokkal jobban megismerik önmagukat és társaikat is. Ezen kívül, azáltal, hogy mindent csoportban kell végezniük, megtanulnak közösségben élni és dolgozni.
Éppen amikor megérkeztünk Mumbaiba, az ifjúsági ösztöndíjban résztvevők képzése folyt, így a repülőtérről azonnal a Pukar irodájába mentünk. A 15-20 fiatal ezen a vasárnapon a megfigyelés módszertanáról tanult. Az elméleti bevezető után kisebb csapatokban kimentek a környék utcáira és megfigyelést végeztek (egy csapatnak még térképet is kellett készítenie). A megfigyelés bemutatása után Anita Patil-Deshmukh-kal, a Pukar vezetőjével a megfigyelés és az ítélkezés közötti különbségről beszélgettek, vagyis arról, hogy mi a különbség a között, amikor valamit a lehető legobjektívebb módon leírunk („Az utcán nincsen szemetes”), illetve amikor már a saját értékelésünkkel is megtöltjük a megfigyelést („Ez az utca nagyon rendetlen”). Amikor megkérdeztük a résztvevőket, hogy miért jelentkeztek a programra, az egyik lány ezt mondta: „Azért, hogy jobban megértsem a dolgokat, és hogy megváltoztassam a társadalmat” – ez nagyon sok mindent elmond a résztvevőkről és a program sikeréről is. A nap végén a fiatal kutatók elkalauzoltak minket a vonatállomásra is, ami önmagában hatalmas kaland volt, hiszen életünkben először jártunk ebben a hatalmas és kaotikus városban. Köszönjük nekik az egész napot és az odafigyelést!
Az ifjúsági ösztöndíj mellett a Pukar saját kezdeményezésű kutatásokat is végez, szintén a részvételi akciókutatás módszertanára építve. Itt is elsősorban városi témákat választanak, amelyek a mai Mumbai számára fontosnak ítélnek. Ezekbe a kutatásokba szintén olyan fiatalokat toboroznak, akik az adott területen vagy témában személyesen érintettek. Őket nevezi a szervezet mezítlábas kutatóknak (barefoot researchers), akik gyakran az ifjúsági ösztöndíj korábbi résztvevői közül kerülnek ki, de újoncként is bekerülhetnek ebbe a folyamatba. Noha a téma mindig adott, a konkrét kérdéseket, a kutatás menetét és az eredmények terjesztésének módját mindig a kutatók közösen találják ki és valósítják meg.
Mi három olyan kutatással ismerkedtünk meg, amelyeket a Pukar kezdeményezett és jelenleg is folynak. Mindhárom kutatás koordinátora korábbi ifjúsági ösztöndíjas, ami jól mutatja a Pukarban a fokozatos és folyamatos bevonás sikerességét. Az egyik a Vidéki Internet Hozzáférés projekt, amelyet Mumbai egyik egyetemével közösen végeznek. A projekt során az egyetem tesztelni szeretne egy új technológiát, amelynek segítségével nagyon messzi vidéki területekre is el lehetne juttatni jó minőségű internetet. A Pukar segítségével kiválasztottak 60 vidéki fiatalt, akiknek a lakásába be fogják vezetni az internetet, és akik tesztelni fogják azt, illetve kutatást végeznek a lakóközösségükben az e-kormányzással kapcsolatban. Ezzel együtt ők maguk is képzést fognak kapni arról, hogyan lehet az internetet közösségi, politikai aktivitásra felhasználni.
A másik projekt, amiről részletesebben hallottunk, Egészséges Városok – Gazdag Városok névre hallgat. Ezt a Pukar a Harvard egyetem diákjaival és helyi kutatókkal végzi közösen. A kutatás a Mumbai kikötőjébe épült egyik nyomornegyed lakóinak egészségi állapotáról szól. Miután megállapították, hogy a területen nagyon alacsony a védőoltások aránya, kampányba kezdtek, amelynek során a helyi kutatók felvilágosítják a lakosokat a védőoltások szükségességéről és szűrő- és oltókocsikat is szerveznek a területre. Az eddigi felmérésekből az derült ki, hogy a másfél év alatt 29%-ról 93%-ra nőtt a védőoltással rendelkezők aránya.
A harmadik projekt, amit közelebbről megismertünk a Fiatalok Mozgalma az Aktív Állampolgárságért névre hallgat. Ezen belül is több projekt fut, mi azonban csak egy kutatócsapattal ismerkedtünk meg közelebbről. A férfiasság társadalmi konstrukciójáról szóló kutatásban kilenc fiatal vesz részt, akik mindannyian korábban az ifjúsági ösztöndíjban vettek részt, így már van valamennyi gyakorlatuk. A téma aktualitását az adta, hogy Indiában egyre többször kerül nyilvánosságra nők elleni erőszakos cselekmény. Miközben a sajtó sokat foglalkozik azzal, hogy a nők mit tehetnek (illetve mit kellene tenniük), hogy elkerüljék ezeket a helyzeteket, sokkal kevesebb szó esik arról, hogy mi a férfiak felelőssége. Ebben a csoportban a fiatal kutatók azt vizsgálják, hogy milyen ma Indiában a domináns férfi-kép, ezt hogyan és hol tanulják meg a fiatalok és hogyan lehetne ezen változtatni.
A kutatócsapat tagjaival az egyik kutató lakásán találkoztunk, ahol a fiú szülei nagy örömmel fogadtak minket – még sohasem járt náluk külföldi vendég, ezért sok fotó is készült rólunk. A fiatalok nagy lelkesedéssel meséltek arról, hogy milyen sokat vitatkoztak miközben összeállították a kutatás menetrendjét, hiszen a saját férfiasságról alkotott elképzeléseik sem egyeztek, és sokaknak meg kellett kérdőjelezniük korábban természetesnek vett dolgokat. Végül úgy döntöttek, hogy először fókuszcsoportos beszélgetéseket fognak tartani fiatal férfiakkal – mindenki saját lakóhelyén vagy iskolájában. Hosszas vívódás után arra jutottak, hogy a fókuszcsoportokat fiúk vezetik, a lányok pedig háttértámogatást adnak nekik. Noha ennek a kialakításnak is az volt a célja, hogy a fókuszcsoport résztvevői nyíltabban tudjanak beszélni a témáról, a csoport tapasztalata az, hogy sokan húzódoznak attól, hogy erről beszéljenek és még a fókuszcsoportban is sokszor feszélyezi őket a lányok jelenléte. A fókuszcsoportos beszélgetések után személyes interjúk fognak következni, amit lányok és fiúk is fognak vezetni (külön-külön), és az eredmények elemzésekor az így adott válaszokat is össze fogják hasonlítani.
A kutatás eddig fázisaiban is rengeteget tanult a csoport arról, hogyan teszik belsővé a fiatal fiúk és lányok is azt az Indiában uralkodó társadalmi képet, ami a fiúkat értékesebbnek tartja a lányoknál, és ami a nők elnyomásához vezet. A kutatók elmesélték például, hogy ha egy fiúgyereknek túl hosszú a haja, az iskolában megbüntethetik érte, és a sarokba állítják „mint egy lányt”. Ezen kívül, a kutatócsapat több fiú tagja is rádöbbent arra, hogy mennyire nem veszi ki a részét a házimunkában és milyen természetesnek tartja, hogy az étkezéskor édesanyja szolgál ki mindenkit.
Nagyon örülünk, hogy a Pukar munkáját személyesen is megismerhettük és hatalmas élmény volt látni, hogy a mezítlábas kutatók milyen átgondolt és értékes kutatásokat végeznek. A Pukarnál tett látogatásaink megerősítettek minket abban, hogy kutatás valóban lehet a pedagógia, a politikai tudatosodás és az intellektuális felszabadulás eszköze, ha elég következetesen és valóban részvételi módon szervezzük meg (az egyik fiatal kutató videóját erről itt nézhetitek meg). Köszönjük az inspirációt és a rengeteg gyakorlati tanácsot!