Tedd magad szabaddá! - ez a mai tüntetés hívószava, és az előttem szólók erre mutatattak személyes példát. De a személyes példákon túl a kérdés továbbra is adott: hogyan teheti egy nép magát szabaddá?

Ma az 1956-os forradalomra emlékezünk. Ezen a napon lázadt fel a magyar nép a szegénység és az elnyomás ellen, és ezen a napon kiáltották ki a Harmadik Magyar Köztársaságot is 1989-ben.

De a rendszerváltás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az egyenlőtlenségek hatalmas mértékben megnövekedtek, egyre többen szakadtak le és szigetelődtek el. A demokrácia tömegek számára látszat volt csupán, nem pedig mindennapos élmény. Az Orbán-rezsim a magyar társadalom leépülésének következménye, és egyben mélypontja. Az elmúlt 4 és fél évben a kormány szétverte a demokrácia intézményes kereteit, és nyíltan szembefordult a jóléti állam eszméjével.

Marx híres mondása így szól „a feladat az, hogy megváltoztassuk”.

A mi feladatunk most nemcsak az, hogy lebontsuk az Orbán-rezsimet, hanem az, hogy magunkat is megváltoztassuk. El kell végre kezdenünk megtanulni a demokráciát, hiszen csak így lehetséges, hogy a rezsim bukása után valóban valami más, és ne az elmúltnyolcév következzen.

A demokrácia nem csak egy eszme. A demokrácia gyakorlat, és nem csupán a 4 évenként ismétlődő választásoké. Valódi demokrácia csak ott van, ahol az mindannyiunk számára belsővé tett gyakorlat. A demokrácia biztosítéka nem a kormány, nem az alkotmány, nem az Európai Unió és nem is az Egyesült Államok. Vagy mi váltjuk valóra a demokráciát, vagy senki.

Demokráciában élni annyit tesz, hogy minden emberi viszonyunkban – családunkkal, munkatársainkkal, és mi, aktivisták egymás között is – a demokrácia elveit gyakoroljuk. Nem élünk vissza kiváltságainkkal, lehetőséget teremtünk rosszabb helyzetben élő embertársainknak is az érvényesülésre, megakadályozzuk az elnyomó és kizsákmányoló viszonyokat és biztosítjuk, hogy mindenki bele tudjon szólni az őt érintő döntésekbe.

A demokrácia egyik garanciája az erős civil társadalom. Ahhoz, hogy ez nálunk is így legyen, a civilségnek is új jelentést kell adnunk. A projekteket megvalósító, szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek fontos szerepet töltenek be életünk javításában és a szakpolitikák alakításában. De a professzionális civil szervezetek egyedül nem képesek átfogó változást elérni, hiszen nem is ez a céljuk.

A valódi változáshoz az kell, hogy megszervezzük magunkat. A szervezett közösségeket sokkal nehezebb leteperni és kisemmizni. Ha jobban meg lettünk volna szervezve 2010-ben, talán az Orbán rezsim sem tudott volna kiépülni – legalábbis biztosan nem ilyen gyorsan és stabilan.

De még most sem késő! Szervezzük meg magunkat az iskolákban és az egyetemeken, a lakó- és a munkahelyünkön, a hajléktalanszállókon és az egészségügyben, a segély-irodákban és a fogyasztás tereiben! Ha megszervezzük magunkat, meg fogjuk tapasztalni, mit is jelent igazából egy állam polgárának lenni.

De a mai helyzetben még ez sem elég! Azon túl, hogy különböző, számunkra fontos ügyek körül szerveződünk, olyan átfogó társadalmi mozgalmakra is szükségünk van, amelyek nagyobb távlatban gondolkoznak és szélesebb tömegeket is megmozgatnak.

Olyan mozgalmakra, amelyek világos vízióval rendelkeznek arról, milyen világot akarunk, és arról, hogyan tudjuk megteremteni.

Olyan mozgalmakra, amelyeknek nemcsak az a fontos, hogy mit tesznek, hanem az is, hogy hogyan.

Olyan mozgalmakra, amelyek számára a tüntetés és az akciózás nem cél, hanem az egyik eszköz a sok közül egy hosszú és tudatos folyamatban.

Olyan mozgalmakra, amelyek nemcsak céljaikban, hanem működésükben is demokratikusak: ahol a döntések átláthatóak, és ahol nincs tere a hatalommal való visszaélésnek.

Olyan mozgalmakra, amelyekben különböző osztályok tagjai vesznek részt, és nemcsak a középosztály vagy az értelmiség aktivitására építenek, hanem a munkásokéra és a szegénységben élőkére is, és így önmagukban is a szolidaritás fórumaivá válnak.

Olyan mozgalmakra, amelyekben magától értetődő elvárás és gyakorlat a nők és a férfiak, a cigány magyarok és a fehérek, az idősek és a fiatalok, a szexuális kisebbségek, és a fogyatékossággal élők részvétele és egyenlősége.

És végül, olyan mozgalmakra van szükségünk, amelyek nem félnek a politikától. Olyan mozgalmakra, amelyek számára a politika az élet természetes része, és amelyek a pártokat is éppen annak tekintik, amik: az érdekérvényesítés egyik fontos és legitim formájának. Az, hogy a magyar politika a haladó és igazságos döntések terepévé váljon a mi közös felelősségünk: a politikusaink éppen olyanok, amilyenné mi mindannyian neveljük őket. Ha az elkötelezett, tisztességes emberek távol maradnak a politikától, akkor Magyarországon soha nem lesz elkötelezett, tisztességes politizálás!

Mi mindannyian politikusok vagyunk! Ti mindannyian politikusok vagytok: olyan emberek, akik felelősséget éreznek közös ügyeinkért, és akik részt akarnak venni azok alakításában. Ne féljetek a politikától, ne féljetek magatoktól!

Éljen a köztársaság!