A Közélet Iskolája a magyarországi társadalmi mozgalmak támogató háttérintézménye szeretne lenni, ami oktatással és kutatással küzd az elnyomás ellen és a valódi demokráciáért. Előadásomban az iskola létrehozásának ideológiai hátterét: a kritikai pedagógia elméleti alapvetéseit szeretném bemutatni és azt, hogy mi az iskolában hogyan fogjuk ezeket az alapvetéseket a gyakorlatba átültetni.
Az Közélet Iskolája létrehozását részben az a felismerés vezette, hogy a magyar társadalom nemcsak anyagi, gazdasági szempontból, hanem politikai értelemben is szélsőségesen egyenlőtlen. Emberek tömegei élnek az országban úgy, hogy esélyük sincs a politikai döntéshozatal befolyásolására, szükségleteik kifejezésére, érdekeik érvényesítésére. Ezért társadalmunk nem tekinthető valódi demokráciának. Nem elég, hogy négyévente szavazhatunk, ha közben semmi befolyásunk nincs arra, hogy mit tesznek azok, akiket megválasztottunk. Nem elég, hogy szabad a véleménynyilvánítás, ha a véleményünkre senki nem kíváncsi. A többpárti parlament mai formájában, a globális kapitalista piacgazdaságba ágyazottan láthatóan nem képes biztosítani a különböző társadalmi csoportok egyenlő állampolgári részvételét. Az elnyomott társadalmi csoportok – az alacsonyan képzettek, munkanélküliek, segélyből élők, a cigány lakosság, a szegénységben élő nők, a menekültek, fogyatékkal élők és mások – pedig különösen kiszolgáltatottak érdekeik érvényesítésekor. Ameddig az elnyomottak nem ismerik a jogaikat, addig biztosan nem is tudják érvényre juttatni őket. Amíg meg vannak fosztva attól a rendszerkritikus látásmódtól, ami lehetővé tenné számukra elnyomott helyzetük valódi okainak azonosítását, addig nem lehetnek képesek arra, hogy érdemben fellépjenek elnyomóikkal szemben.
Sajnos valószínűleg ma csak a magasan képzett értelmiség számára unott közhely, hogy a tudás hatalom. A kritikai pedagógia célja mindenekelőtt épp az, hogy ez a gondolat mindenkihez eljuthasson és hogy mindenki részesedhessen ebből a hatalomból. Mindig szabadkozni szeretnék a ’pedagógia’ szó miatt, fölényesnek és hierarchikusnak érzem, mert tudom, hogy amit ma Magyarországon általában ez alatt értenek, az egy eredendően egyenlőtlen, a tanító és a tanított közötti áthidalhatatlan hatalmi ellentéten alapuló viszony. Ebben az értelemben a ’pedagógia’ maga válik az elnyomás eszközévé az által, hogy újra- és újratermeli ezt az alá-fölé rendeltségi viszonyt és sok esetben elsősorban az uralkodó, elnyomó társadalmi normák terjesztését, illetve a (mások számára) profitot termelő bérmunkához szükséges képességek megszerzését szolgálja. A kritikai pedagógia célja azonban épp mindennek az ellenkezője.
Oktatás mint a szabadság gyakorlata – ez a brazil Paolo Freire első könyvének címe, ami nagyon pontosan megfogalmazza a kritikai pedagógia hitvallását: az elnyomott csoportok felszabadítása és a hierarchikus társadalmi viszonyok felszámolása a tanulás segítségével. Freire marxi alapokból indult ki, amikor megalkotta a kritikai pedagógiai iskolát – vagyis az elgondolását megalapozó valóságkép középpontjában az anyagi lét, a munka, a termelés összefonódó rendszerei állnak. Ez a társadalmi-gazdasági-politikai rendszer a társadalom széles rétegeit ítéli némaságra – megfosztja őket az önálló emberi cselekvés lehetőségétől és eszközeitől, a rendszert kiszolgáló eszközökké alacsonyítja (tárgyiasítja) őket. És ami mindezt szinte visszafordíthatatlanná teszi: a szűk korlátokat és a szigorú ellenőrzést az elnyomottak belsővé teszik és így a folytonos szégyenérzeten és az erős önkontrollon, önfegyelmezésen keresztül tulajdonképpen magukban hordozzák elnyomóikat. Ezért az elnyomás elleni fellépés első lépése a tudatra ébredés, vagyis a rendszerkritikus tudás megszerzése kell, hogy legyen. Ennek során az elnyomottak képessé válnak arra, hogy ne az elnyomóik tekintetén keresztül lássák az őket körülvevő világot és saját magukat, meghatározhassák saját identitásukat. A saját életük felett megszerzett kontroll birtokában, erős öntudattal és a közösség erejét megtapasztalva a korábban elnyomott emberek is képessé válnak arra, hogy kollektíven fellépjenek a társadalmi igazságosságért – akár saját sorsuk, akár más emberek sorsa tekintetében.
A kritikai pedagógia azonban nemcsak céljaiban, hanem eszközeiben, vagyis a célok eléréséhez vezető folyamat tekintetében is forradalmi: alapelve a résztvevők közti egyenlőség és kölcsönösség. A kritikai iskola hierarchiamentes, ezáltal elmossa a tanító és tanított közötti egyértelmű határvonalat – úgy épül fel, hogy minden résztvevő tanulni tud belőle, miközben megosztja a többiekkel azokat a képességeket, amelyekkel ő rendelkezik. Mindez egy szép és bizakodó emberképet feltételez: olyan egyéneket és a belőlük formálódó olyan közösségeket, amelyek alapértéke a szolidaritás és az ehhez szükséges önzetlenség és alázat. A kritikai pedagógia csak akkor tud működni, ha a résztvevők ismerik saját képességeiket és bíznak ezekben és egymásban is megbíznak annyira, hogy nyugodtan rábízzák magukat a közösség erejére és erőforrásaira.
A Közélet Iskoláját azért hoztuk létre, hogy fellépjünk a magyar társadalom súlyos politikai igazságtalansága ellen. Szeretnénk segítséget nyújtani a kiszolgáltatott csoportoknak abban, hogy valódi tartalmat kapjanak az állampolgári jogaik és ennek nyomán visszanyerjék a demokratikus intézményekbe vetett hitüket. És szeretnénk, ha mindezeken keresztül megerősödne Magyarországon az állampolgári részvétel kultúrája. Az iskola fő célja az, hogy az állampolgári oktatáson, részvételi kutatásokon és a civil szervezetek fejlesztésén keresztül hozzájuttassa az elnyomottakat azokhoz a képességekhez és erőforrásokhoz, amelyek révén megismerhetik állampolgári jogaikat és cselekvési lehetőségeiket. Hiszünk abban, hogy ez elegendő, de legalábbis elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az elnyomott csoportok és az őket képviselő szervezetek érdekérvényesítő képessége megerősödjön és ezáltal stratégiai válaszokat tudjanak adni a saját bőrükön megtapasztalt, rendszerszintű problémákra.
Elhangzott: 2014. augusztus 30-án a RESTART Gödi Fészek c. nyári egyetemen