Kranti = forradalom. A forradalmárok pedig a Kranti nevű mumbai-i szervezet programjában résztvevő lányok, akik a város piroslámpás negyedéből származnak. A szervezet azért jött létre, hogy ezeknek a lányoknak megadja azokat a lehetőségeket, amiket a szerencsésebb társadalmi csoportok gyerekei megkapnak és ezáltal a lányok képessé váljanak arra, hogy megváltoztassák a saját életüket és az őket körülvevő társadalmat.
A programot 3 és fél éve indította útjára Robin Chaurasíya, aki indiai szülők gyermekeként született az USA-ban. Színes bőrű nőként, erőszak túlélőjeként és leszbikusként Robin a kirekesztés sokféle formájával szembesült élete során. De épp ez a tapasztalat ébresztette rá, mekkora küzdésvágy és forradalmi potenciál rejlik a leginkább megbélyegzett csoportokban.
Robin 16 évesen került az amerikai légierőhöz, ahonnan azért kellett eljönnie néhány év múlva, mert nem akarta titokban tartani szexuális identitását. Ő is részt vett abban a kampányban, amelynek eredményeképp 2011-ben az amerikai szenátus megszavazta az 1993 óta érvényes ún. Don’t ask, don’t tell (Ne szólj szám, nem fáj fejem) doktrína végét. Ezt az elvet követve a hadsereg nem érdeklődött a katonák szexuális preferenciájáról, de az érintettek sem vállalhatták fel, ha nem heteroszexuálisak.
Ahogy ebből a videóból is kiderül, Robin ennek a kampánynak során ébredt rá arra, hogy sokszorosan hátrányos helyzete ellenére, nemcsak „büszke, hanem erős leszbikus” is – azaz az őt ért számtalan hátrányból erőt tud meríteni a valódi társadalmi változásokat hozó küzdelemhez.
Ebből a tapasztalatból bontakozott ki a Kranti,amelynek célja, hogy mumbai-i prostituált nők lánygyerekeinek biztonságos otthont, megfelelő oktatást és személyes fejlődési lehetőségeket biztosítson. „Egy kurva lánya mindig kurva marad” – ez az indiai mondás pontosan jelzi, hogy a prostitució nemcsak az arra kényszerülő nőket, hanem a gyerekeiket is durván megbélyegzi. A Kranti alapja az a meggyőződés, hogy ha a durva kirekesztettségből érkező lányok megkaphatnák ugyanazokat a lehetőségeket, mint a szerencsésebb társadalmi csoportok gyermekei, akkor meg tudnák változtatni saját életüket és a környezetüket is, és akár közösségi vezetőkké is válhatnának.
A Kranti valójában egy bentlakásos otthon egy nagy, új építésű házban ahol jelenleg tíz, 13 és 20 év közötti lány lakik; prostituáltvagy a piroslámpás negyedben élő nők gyermekei, apjukat többnyire nem ismerik. A résztvevők maguk jelentkeztek a programba, és legfeljebb 20 éves korukig maradhatnak. Közös szobákban alszanak, és rajtuk kívül 3 teljes munkaidőben dolgozó alkalmazott él velük, köztük van Robin is. Az együttélés szabályait a résztvevő fiatalok alakították ki.
Mi egy tipikus hétfő estén látogattuk meg a Krantit, Mumbai egyik külső negyedében. Amikor este 9 körül megérkeztünk, még nem minden lány ért haza az iskolából. Mariannak éppen szülinapja volt aznap, így egy nagyon szép „Mary” feliratú tortával vártak minket. Nemrég költöztek az új épületbe, korábbi lakóhelyükről ugyanis kilakoltatta őket az ingatlan tulajdonosa, amikor megtudta, hogy a lányok a piroslámpás negyedből származnak (és nem „csupán” árvák, ahogy korábban tudta). Több tucat ingatlant megnéztek, mire végre megtalálták ezt a házat.
Minden bentlakó lánynak saját egyéni fejlődési tervet dolgoznak ki, hogy be tudja hozni a hátrányokat, amik felhalmozódtak az életében, és ki tudjon teljesedni. Van, akinek a hivatalos iskola befejezése a cél, de van olyan is, akinek elsősorban pszichoterápiára van szüksége ahhoz, hogy fel tudja dolgozni gyermekkori traumáit és tovább tudjon lépni. A lányok meditálnak, közösen vezetik a háztartást, és együtt szervezik a programjaikat. A Kranti bevételeinek nagy része magánszemélyek adományaiból származik, de céljuk, hogy hosszú távon önfenntartóak legyenek, és saját bevételre tegyenek szert.
Nagyon sokféle támogatási lehetőség áll a lányok rendelkezésére, és mindannyian angolul is tanulnak, hogy később külföldi egyetemekre tudjanak jelentkezni. Robin szerint a lányoknak szinte esélyük sincs arra, hogy indiai egyetemre bekerüljenek, mert annyira rosszak a jegyeik, viszont az élettapasztalatuk alapján, valamint a szükséges felkészítéssel és pénzügyi támogatással bejuthatnak amerikai egyetemekre, ami eddig már két krantis lánynak is sikerült.
Az általános iskolai oktatáson kívül a Kranti számára nagyon fontos a politikai nevelés is, ezért gyakran járnak tüntetésekre és különböző társadalmi mozgalmakkal és problémákkal ismerkednek meg. Legutóbbi tereplátogatásuk a Narmada folyóhoz vezetett, amely hosszú ideje a társadalmi mozgalmak és a kormány közötti küzdelem színhelye. A folyóra több évtizede próbálnak egy sor gátat és vízlépcsőt létesíteni, amely ellen az 1980-as évekbencivil tiltakozásindult, mert az érintett lakosok érdekeit és a környezeti szempontokat a kormány szinte teljesen figyelmen kívül hagyta.
A Krantisok az elnyomottak színháza módszertant is használják, ennek segítségével dolgoznak fel nehéz társadalmi kérdéseket. (Itt látható a legutóbbi előadásuk.) Most szeptemberben pedig a fórumszínház módszerrel kezdenek próbálni egy új darabot, ami a saját életüket dolgozza fel. Jövőre turnéra indulnak, többek között Budapestre és New Yorkba is el fognak látogatni!
Végezetül a krantisok felvilágosító és oktató tevékenységet is végeznek: gyakran járnak iskolákba és konferenciákra, ahol az életükről, a prostitúcióról és a piroslámpás negyedről beszélnek. Ugyanis a lányok egyéni fejlesztésén túl a szervezetnek az is célja, hogy megváltoztassa a prostituált nőkről és a családjukról kialakult társadalmi képet, egyben a lányok önmagukról kialakított képét is. További terveik között szerepel a lányok édesanyjának intenzívebb bevonása a programba. Már most is szerveznek anya-lány hétvégéket, és van olyan anyuka, aki a Kranti segítségével pszichológushoz jár. Másikuk a Kranti fizetett alkalmazottja, aki a mindennapok szervezésében segít. A közeljövőben a piroslámpás negyed lakóinak is nyújtanak majd szolgáltatásokat és programokat, elsősorban fórumszínházi programokat és különböző képzéseket.
Összességében, a Kranti jó példája annak, hogyan lehet ötvözni az állampolgári nevelést a személyes fejlesztéssel. A szervezet hatalmas erőforrásokat mobilizál azért, hogy a résztvevő lányok ki tudjanak törni a szegénységből és kilátástalanságból. A kezdeményezés nagyon sok szempontból különbözik az Indiában jellemző gyermekotthonoktól, amelyek nagyon szigorú szabályok szerint működnek, nincsen lehetőségük ennyire egyénre szabott fejlesztésre, és nem fókuszálnak a fiatalok állampolgári tudatosítására.
És hogy valóban forradalmárok lesznek-e belőlük? Az, hogy esélyt kaptak arra, hogy döntsenek az életükről, és büszke, erős indiai nőkké váljanak – már önmagában forradalmi változás. Az indiai társadalom egészéhez képest talán parányi, de a lavinák is olykor úgy kezdődnek, hogy apró kavicsok megindulnak a lejtőn.