„Mikor van a tetteknek ideje, ha nem ilyenkor?!”
Részvételi akciókutatás a magyarországi lakhatási mozgalmakról
A Közélet Iskolája egy közösségi oktató- és kutatóközpont, amely a kirekesztésben élők aktív társadalmi részvételét támogatja. Hogy megmutassuk az állampolgári részvétel erejét, fel szeretnénk tárni a magyarországi társadalmi mozgalmak történetét a kirekesztésben élő emberek aktív részvételével.
A „Mikor van a tetteknek ideje, ha nem ilyenkor?!” című kutatás célja, hogy feldolgozza és a nyilvánosság elé tárja a XX. századi magyarországi lakhatási mozgalmak történtét.
A kutatás megvalósításához olyan hajléktalan vagy nehéz lakáskörülmények között élő embereket keresünk, akik egy éven keresztül közreműködnének a kutatás kidolgozásában és lebonyolításában. A kutatásban való részvételhez nem szükséges semmilyen előképzettség vagy technikai ismeret, csupán az írás- és olvasástudás. Elsősorban budapesti, és Budapest környékén élő jelentkezőket várunk. A programban résztvevő kutatók szerény havi ösztöndíjban és utazási támogatásban részesülnek, valamint a képzés alatt és a kutatási találkozókon ellátást biztosítunk.
A jelentkezéseket e-mailben és telefonon várjuk név, telefonszám és email cím megadásával. Jelentkezési határidő: 2014. november 20.
2014. november 12-én szerdán 18 órakor információs fórumot tartunk az érdeklődőknek a Budapest VIII. ker. Auróra utca 11-ben. Jelentkezni a helyszínen is lehet!
A jelentkezők közül személyes meghallgatás után választjuk ki a végleges résztvevőket, és a kiválasztásról legkésőbb 2014. december 10-ig mindenkit értesítünk.
A kutatás háromnapos képzéssel kezdődik 2015. január 9-10-11-én Budapesten, majd 2015 december végéig minden héten egy alkalommal kb.3 órás kutatási találkozót tartunk, amelyeken a részvétel kötelező. A heti találkozók között fogjuk végezni az adatgyűjtést és az adatok feldolgozását. A kutatás hetente összesen átlag 6 órás elfoglaltságot jelent.
Jelentkezés és további információ: 06 20 381 8996 (Udvarhelyi Tessza), kozeletiskolaja@gmail.com