Noha évek óta hajléktalan emberekkel együtt dolgozunk, a Mumbaiban tapasztalható lakásszegénység még minket is megdöbbentett. A közel 20 milliós városban a lakosság 60%-a él nyomornegyedekben, saját maga építette házban, sokszor a legalapvetőbb komfort nélkül. De százezrek élnek szó szerint az utcán is; az ő jogaik védelmében jött létre az Alternatív Valóságok szervezet, melynek munkája több meglepetést is tartogatott számunkra.

Hogyan lehetséges, hogy egy húszmilliós metropolisz lakóinak több mint fele nem élhet „rendes” lakásban? Mumbaiban az ingatlanárak szélsőségesen magasak és sokkal inkább igazodnak a nemzetközi piaci trendekhez, mint a helyi fizetésekhez, ami teljesen abszurd lakásárakat eredményez. A városban a földterület a legnagyobb kincs, és a kereslet messze meghaladja a kínálatot. A földhiány miatt nincs elegendő iskolaépület sem minden gyerek beiskolázásához; és a nyomornegyedeket is azért akarják mindenáron eldózerolni, hogy helyet csináljanak más, újonnan épített ingatlanoknak.

A szegénynegyedek nem a város szélén, attól elkülönülten helyezkednek el, hanem elszórtan, gyakran a központi vasútvonalak mentén vagy elhagyott vágányokra épülnek. A lakásínség valóban óriási, de idővel azt is láttuk, hogy a lakások nagy része belülről bútorozott, sok helyen van parabola-antenna, és gyakran az itt kialakított kis műhelyekben dolgoznak is. Noha a lakhatásnak ez a formája biztosan nem felel meg a XXI. századi elvárásoknak, az emberek lehetőségeikhez mérten méltóságban próbálnak élni.

És sajnos ennél is van rosszabb. A tömeges utcai hajléktalanság látványa szinte elviselhetetlen. Mumbaiban tömegek élnek szó szerint az utcán, köztük nagyon sok gyerek. Amikor tanulmányutunk során éjjelente a szállásunk felé sétáltunk, egyes csomópontoknál több tucat ember is aludt a járdán, kendőkkel takarózva – pici babáik velük aludtak, a nagyobb gyerekek pedig mellettük, szintén a járdán. Mint az Alternatív Valóságok (Alternative Realities) alapítójától, Abhishek Bharadwajtól megtudtuk, a városban kb. 200 ezren élnek az utcán. Köztük is vannak „szerencsésebbek”. Őket Abhishek járdalakóknak hívja, mert ugyan ők a járdán élnek, de valamiféle építményt emeltek védekezésképpen, pl. sátrat, fóliát stb. A többiek teljesen védtelenek- az Alternatív Valóságok az ő helyzetük javításán dolgozik.

Abhishek elmondása szerint a legtöbb utcán élő ember dolgozik, csak nem keres annyit, amennyiből fenn tudna tartani egy lakást. Sőt, sokak épp a nyomornegyedekből szorultak ki évekkel ezelőtt, miután a maguk építette házukat elbontották, és nem kaptak semmilyen elhelyezést.

Abhishek azért kezdett foglalkozni a hajléktalanság kérdésével, mert fiatal korában rövid időre maga is az utcára került, amikor elhagyta a szülői házat és Delhibe ment, hogy színésznek álljon. Ekkor tapasztalta meg, hogy mennyire nem felel meg a valóságnak a társadalomban a hajléktalanokról elterjedt kép. A többség számára ugyanis láthatatlanok, hiába ugyanolyan aktív résztvevői a város életének, mint bárki más. Ők azok, akik betömik a kátyúkat az esős évszak után, ők azok, akik feltakarítják az utcákat éjjelente, és azok is ők, akik kiragasztják a hirdetőoszlopokra a bollywoodi sztárok plakátjait.

Az Alternatív Valóságok épp ezért fontosnak tekinti a társadalom jómódú rétegének szemléletformálását, a hajléktalanságban élő emberek érdekvédelme és a közösségszervezés mellett. A szemléletformálás elsődleges célja, hogy felhívják a jobb módban élők figyelmét a szegények létezésére, nehéz életkörülményeikre, és arra, hogy ők is felelősséggel tartoznak a rosszabb helyzetben élő embertársaikért. Ennek érdekében többek között videókampányt szerveztek, és arra buzdították a mumbaiakat, hogy keressenek személyes kapcsolatot az utcán élőkkel: beszélgessenek velük, segítsék őket adományokkal, adjanak nekik munkát stb. A személyes kapcsolatok segítségével számos sztereotípiát sikerült lebontaniuk, és a földön fekvő, arcnélküli tömegből hús-vér emberek váltak. Az egyik filmjükből például kiderül, hogyan tartják fenn magukat azok a hajléktalan fiatalok, akik Mumbai tengerpartján élnek kb. 2500 társukkal együtt.Ebből a híradóból pedig fontos statisztikák derülnek ki Mumbai hajléktalan lakosságáról, amely részben az Alternatív Valóságok felmérésén alapul.

Ami az érdekvédelmet illeti, a szervezet először egy felmérést végzett az utcán élő emberek körében, hogy megtudja, melyek számukra a legnagyobb problémák. Az egyik rendszeresen előkerülő nehézség a hatósági zaklatás: az utcán élőket sokszor elküldik alvóhelyükről az egyenruhás hatóságok, amit az érintettek úgy próbálnak megakadályozni, hogy pénzt fizetnek a rendőröknek, akik aztánaz „egyezséget” vagy betartják vagy nem.

A szervezet hosszú idő óta kampányol a hajléktalanellátó-rendszer kialakításáért is.Sok évvel ezelőtt adtak be egy ún. közérdekű keresetet az indiai legfelsőbb bírósághoz, amely azzal érvel, hogy az indiai alkotmányban rögzített méltóságteljes élethez való jog magában foglalja a lakhatáshoz és a munkához való jogot is. A legfelsőbb bíróság végül 2010 tavaszán – egy nagyon hideg tél után, amikor Delhiben többen megfagytak az utcán – kimondta, hogy minden indiai államnak kötelessége hajléktalanszállókat kialakítani. A bíróság előírta, hogy minden 100 ezer lakosra egy százfős vagy két ötvenfős szállót kell létrehozni, de a részleteket az egyes államokra bízta. A lakhatási miniszter pedig kidolgozott egy nemzeti hajléktalanügyi stratégiát, amelyben a szállók kialakításának minimumkövetelményeit is lefektették.

Mivel – ahogy a helyi mondás is tartja – Mumbaiban a föld lényegében a gyémánttal egyenértékű, a város megtagadta a bíróság utasításnak végrehajtását, mondván, nincs erre a célra elérhető földterülete. Az Alternatív Valóságok évek óta nyomást gyakorol a helyi döntéshozókra, hogy hajtsák végre a bíróság utasítását, és az erre épülő hajléktalanügyi stratégiát. A küzdelem egyelőre sikertelen, így Mumbaiban ma nem is létezik felnőtt hajléktalanszálló; csak gyerekeknek és fiataloknak kialakított krízisszállók, amúgy rendkívül rossz állapotban, ahová felnőttek és családok nem mehetnek. Bár a város vezetése éppen ezekre hivatkozik, amikor felelősségre vonják a hajléktalanügyi stratégia kapcsán.

Amikor meghallottuk, hogy ez a szervezet hajléktalanszállók kialakításáért küzd, elég sok kétség fogalmazódott meg bennünk. Ugyanis a magyar helyzetet látva tudjuk, hogy ez a megközelítés egyáltalán nem szünteti meg a hajléktalanságot, sőt, valamilyen mértékben hozzájárul annak újratermeléséhez! (Hiszen nagyon sok olyan erőforrást felemészt, amit önálló szociális lakhatásra lehetne fordítani, illetve a szállók benne tartják az embereket egy olyan megbélyegzett és függő helyzetben, ami nagyon nehézzé teszi az önálló lakásba jutást.) Azonban egy kicsit mélyebbre ásva kiderült, hogy az Alternatív Valóságok ennél összetettebb célokért küzd. Egyrészt a szervezet egyik követelése az, hogy a szállók önigazgató módon működjenek, vagyis a bent lakók irányítsák az intézmény működését, így megszüntetve azt a hierarchikus viszonyt, ami az indiai szociális intézményeket jellemzi, de nálunk is tapasztalható. Másrészt, ők egy lépcsőzetes tervben gondolkodnak, amelynek a kormányzati stratégia is megfelel. Eszerint egy hajléktalanszállón egy család legfeljebb 2 évig maradhat (amit max.1 évvel meg lehet hosszabbítani), és utána lakhatásba kell, hogy kerüljön. Ezzel a szabályozással meg lehet akadályozni azt, hogy az emberek beragadjanak az ellátórendszerbe, és akár évtizedekig tengődjenek benne. Vagyis az Alternatív Valóságok álláspontja szerint a szálláshoz való jog nem helyettesíti a lakhatáshoz való jogot, hanem része annak.

A közösségszervezést a szervezet a Hajléktalan Kollektíva munkáján keresztül végzi. Összesen 25 utcán élő közösséggel vannak kapcsolatban, ezek vezetőin keresztül. Az utóbbiak tartják össze a közösségeket, ők fogalmazzák meg az igényeiket is, és részt vesznek az Alternatív Valóságok érdekérvényesítő munkájában. A Hajléktalan Kollektíva keretében szerveznek pl. utcai könyvtárakat, ahol önkéntesek segítségével értelmes elfoglaltságot nyújtanak a gyerekeknek;de a szervezet segít az utcán élőknek a különböző bürokratikus akadályok leküzdésében is. A lakcímkártya és a személyi igazolvány hiánya nagy problémát jelent, mert lakcím nélkül nem mindig jutnak hozzá olyan alapvető ellátásokhoz, mint pl. az étkezési támogatás. A Hajléktalan Kollektíva tagjai számára képzéseket és rendszeres találkozókat is tartanak, ahol átbeszélik a problémákat és teendőket, illetve fejlesztik a közösségi vezetők képességeit, hogy jobban tudják végezni a koordinátori munkát.

Mivel az utcán élő emberek helyzete erősen arcul csapott minket Mumbaiban, nagyon örültünk, hogy találkoztunk valakivel, aki átlátja a helyzetet, és el tudja nekünk magyarázni a helyi utcai hajléktalanság okait és jellemzőit. Jó volt látni, hogy a mumbai-i hajléktalan emberek között is van valamiféle közösségi szerveződés, bár örültünk volna, ha egy érintettel is találkozhatunk. Abhishek el fogja küldeni nekünk a képzéseik anyagát, hogy mi is hasznosítani tudjuk a Közélet Iskolájában és A Város Mindenkié csoportban.

Összességében, érdekes kérdéseket vet fel bennünk az, hogy Mumbaiban milyen erősen elválik egymástól a hajléktalan és a lakhatási mozgalom. Ennek minden bizonnyal egyrészt számszerű okai vannak, hiszen mindkét helyzettől százezrek szenvednek, így szükségszerű, hogy a rengeteg érintett érdekeit különböző szervezetek védjék. Másrészt azonban stratégiai kérdés is, hogy párhuzamosan küzdünk a szálláshoz való jogért és a lakhatáshoz való jogért, vagy a szállások kialakításáért folytatott küzdelmet kihagyva rögtön a lakhatásért küzdünk. Most úgy gondoljuk, hogy míg Magyarországon a cél egyértelműen a lakhatás biztosítása kell, hogy legyen, egy olyan országban, mint India, ahol az állam legfőbb jellemzője éppen a jelenlét hiánya, a szálláshoz való jogért folytatott küzdelem legitim cél lehet azoknak az embereknek, akik évtizedekig kényszerülnek az utcán élni családjukkal együtt.